e-Manifesztum-előfizetés akció (PDF):
éves előfizetés (mely 4 lapszámot foglal magába)
Előfizetés vásárlása esetén az első elküldött lapszám a legutoljára megjelent lapszám.
Az új számok minden évben Húsvétra, Pünkösdre, Mihály-napra, illetve Karácsonyra jelennek meg.
Manifesztum – „A világ szellemi szemmel”
Magazinunk igen széles palettán közöl cikkeket, az élet szinte minden területét érintve. Fő témáink: önismeret, egészség, természetes életmód, szellemtudomány, illetve magyarságtudomány.
Ami közös cikkeinkben, az a szellemtudományos látásmód, amely minden írásunk alapja.
Innen származik mottónk: „A világ szellemi szemmel”. A fentieken túl számos további témakörben is rendszeresen megjelentetünk írásokat, például környezetvédelmi és művészeti témákban, emellett film- és könyvajánlókat, érdekességekről szóló írásokat is rendszeresen közlünk. Erre utal másik szlogenünk:
„Egy újság a teljes embernek”.
A Manifesztum 2000. márciusa óta jelenik meg, 2015-ben elértük a 100. számot.
Az újság elérhető nyomtatott és elektronikus (pdf) formátumban is.
Manifesztum.hu Honlapunkon megtalálja az összes eddig megjelent lapszám tartalmi kivonatát.
Töltse le ingyenes bemutató számunkat az újság jobb megismeréséhez!
Inspirációt adó olvasást kíván:
a kiadó Napfényes Élet Alapítvány