Barion Pixel

Naptár 2023 – Föld-Anya

2000 Ft

2023-as Föld-Anya naptár az évkör ünnepeihez –
versekkel, imákkal, képekkel és holdnaptárral

Képekkel és holdnaptárral • 180 színes oldal, spirál kötés • 11 X 18 cm méret

A régebbi korok emberei még azzal a hittel és tudással élték az életüket, hogy a Föld élő lény, akinek lelke és tudata van, ugyanúgy, ahogy az embernek. A Földre édesanyaként tekintettek, aki gondoskodik róluk, táplálja őket, és hálásak voltak az életért, amelyet a Föld-Anya biztosított számukra. A növényeket az Ő ruhájának, a vizeket az Ő vérének tartották. Tudták, hogy minden, ami a Földön nő és él, a Föld-Anya testéből származik, a Föld-Anya gyermeke, ahogyan maga az ember is. Ezt a szemléletet idővel azonban felváltotta egy olyan hozzáállás, amely a Földre pusztán anyagként, erőforrásként, megművelhető területként tekint, ez pedig magával hozta a Föld-Anya kihasználását és a Neki való károkozást.
Fontos lenne, hogy őseink meggyőződését ismét a szívünkbe fogadjuk, úgy éljünk együtt a természettel, környezettudatosan, hogy gyermekeinknek is egy élő és virágzó bolygót hagyhassunk örökül. Fordítsunk figyelmet arra, hogy mindennapjaink során minél kíméletesebben bánjunk a környezetünkkel – a legapróbb változtatásoknak is hatalmas pozitív hozadéka lehet! Ha így állunk a természethez, akkor védeni fogjuk a Föld-Anyát, nem fogunk Neki ártani, nem fogjuk kizsigerelni, kihasználni, sőt, segíteni fogjuk a gyógyulását.
Fontos, hogy óvjuk a Föld-Anyát és próbáljuk meghálálni azt, hogy táplál minket, gondoskodik rólunk és lehetővé teszi az életünket. A saját erejéhez mérten minden ember képes ezért tenni! Ehhez kívánunk segítséget és inspirációt nyújtani idei naptárunkkal, a benne található idézetekkel, versekkel, kihívásokkal, azért, hogy mindenki szeretetteljes kapcsolatot ápoljon és harmóniában éljen Föld-Anyánkkal!
Szeretetben és bölcsességben gazdag új esztendőt kívánunk!
Napfényes Élet Alapítvány

Kertészeti tippekkel, környezetvédelmi tanácsokkal és még sok egyéb érdekesség segít fókuszba helyeznünk egész évben ezt a területet.

Cikkszám: NAPTAR-2023 Kategóriák: , ,

Leírás

2023-as Föld-Anya naptár az évkör ünnepeihez –
versekkel, imákkal, képekkel és holdnaptárral

Képekkel és holdnaptárral • 180 színes oldal, spirál kötés • 11 X 18 cm méret

Boldogságunk egyik fontos alapja, hogy legyenek céljaink, melyekért lelkesedünk és küzdünk. Már a törekvés is fokozza a boldogságot, sőt a célunkhoz vezető út legalább olyan fontos, mint maga a cél. Naptárunkkal a célok melletti elköteleződés izgalmas témájához szeretnénk motivációt és segítséget nyújtani.

Heti kihívás, éves célok, bakancslista és még sok egyéb érdekesség segít fókuszba helyeznünk egész évben ezt a területet.

Köszöntő

A régebbi korok emberei még azzal a hittel és tudással élték az életüket, hogy a Föld élő lény, akinek lelke és tudata van, ugyanúgy, ahogy az embernek. A Földre édesanyaként tekintettek, aki gondoskodik róluk, táplálja őket, és hálásak voltak az életért, amelyet a Föld-Anya biztosított számukra. A növényeket az Ő ruhájának, a vizeket az Ő vérének tartották. Tudták, hogy minden, ami a Földön nő és él, a Föld-Anya testéből származik, a Föld-Anya gyermeke, ahogyan maga az ember is. Ezt a szemléletet idővel azonban felváltotta egy olyan hozzáállás, amely a Földre pusztán anyagként, erőforrásként, megművelhető területként tekint, ez pedig magával hozta a Föld-Anya kihasználását és a Neki való károkozást.
Fontos lenne, hogy őseink meggyőződését ismét a szívünkbe fogadjuk, úgy éljünk együtt a természettel, környezettudatosan, hogy gyermekeinknek is egy élő és virágzó bolygót hagyhassunk örökül. Fordítsunk figyelmet arra, hogy mindennapjaink során minél kíméletesebben bánjunk a környezetünkkel – a legapróbb változtatásoknak is hatalmas pozitív hozadéka lehet! Ha így állunk a természethez, akkor védeni fogjuk a Föld-Anyát, nem fogunk Neki ártani, nem fogjuk kizsigerelni, kihasználni, sőt, segíteni fogjuk a gyógyulását.
Fontos, hogy óvjuk a Föld-Anyát és próbáljuk meghálálni azt, hogy táplál minket, gondoskodik rólunk és lehetővé teszi az életünket. A saját erejéhez mérten minden ember képes ezért tenni! Ehhez kívánunk segítséget és inspirációt nyújtani idei naptárunkkal, a benne található idézetekkel, versekkel, kihívásokkal, azért, hogy mindenki szeretetteljes kapcsolatot ápoljon és harmóniában éljen Föld-Anyánkkal!
Szeretetben és bölcsességben gazdag új esztendőt kívánunk!
Napfényes Élet Alapítvány

Kertészeti tippekkel, környezetvédelmi tanácsokkal és még sok egyéb érdekesség segít fókuszba helyeznünk egész évben ezt a területet.

Naptár 2023 – Föld-Anya
Naptár 2023 – Föld-Anya
Naptár 2023 – Föld-Anya
Naptár 2023 – Föld-Anya
Naptár 2023 – Föld-Anya

Cím

Napfényes Tanfolyamok az alapítvány szervezésében:

Önismereti tanfolyamok

Lelkiség, önismeret

A tanfolyamot 2 változatban is rendszeresen meghirdetjük (hétvégi és hétköznap esti).
A Sajátmese a lélek számára olyan éltető erők forrása, mint a test számára a finom és egészséges táplálék. A lélek ugyanúgy éhezi a mesét, mint a test az ételt.

FESTŐI KÖRNYEZETBEN, A PILISBEN!
Szeretettel várjuk az egészséges életmód iránt érdeklődőket és a testi-lelki megújulásra vágyókat egy szakemberek által vezetett ötnapos böjttáborba! A tábor során a közös böjtölés mellett testmozgás, művészeti foglalkozások és az egészséges életmóddal kapcsolatos előadások teszik tartalmassá a programot.

Önismereti tanfolyamok

Művészet, kreativitás

Szeretsz alkotni, de inkább társaságban tennéd, mintsem egyedül? Közös élmény-alkotásra hívunk, melyen látványos képeket készíthetsz előképzettség nélkül is!

Képeink témáját a keresztény ünnepkör inspirálja, az év kiemelt napjaiból merítünk ihletet az alkotásainkhoz. Ha te is szeretnél hasonló témákban festeni, akkor várunk szeretettel 3 órás festőestjeinkre a belvárosban!

Mélyítsd el a tudásodat a festészetben. Itt megismerkedhetsz a festészettel, tanulhatsz, fejlődhetsz, önbizalomra tehetsz szert és mindezt örömmel, közösen! Minden csütörtökön délelőtt 9-12-ig, hozhatod a kedvenc festményedet, vagy választhatsz az általunk kínált festmények közül.

Ha szeretnéd meglepni szerettedet az ő vagy a saját portréddal, vagy csak egyszerűen érdekel, hogyan kell portrét festeni, akkor várunk szeretettel 2 alkalmas workshopunkra. Nálunk megtanulhatod a portréfestés alapjait és megfesthetsz egy általad kiválasztott arcképet.

Mi a titka a katedrálisok gyönyörű ablakainak? Hogyan készíts te is lélegzetelállító mintákat? Ez a különleges, Szakrális Geometria workshopunk betekintést nyújt a mandalák lenyűgöző világába. Tudomány • Művészet • Spiritualitás

Lenyűgöznek a piramisok? • Érdekelnek az ősi szimbólumok összefüggései? • Szívesen elmélyülnél érdekes szerkesztésekben? • Különleges testeket építenél? • Milyen titkokat rejt egy egyszerű forma? • Hogyan fedezhető fel a geometria titkos nyelvezete? • Mi a jelentősége egy alakzatnak?
Szimbólumokról és jelentésükről különleges megközelítésben

Önismereti tanfolyamok

Spiritualitás

Ízelítő a témákból:
A csakrák működése és sajátosságaik • csakrakapcsolatok • a hozzájuk kapcsolódó életterületek, betegségek • az egyes csakrákhoz tartozó pozitív és negatív elementálok • a harmonikus és diszharmonikus működésről • a csakrák tisztítása és erősítése

Ízelítő a témákból:
Az ember és a világ szellemi felépítése • tudatszintek • planetáris inkarnációk, a Föld létének szellemi háttere • karma és reinkarnáció • angyalok és ellenerők • a köztes lét eseményei • szellemi praxis • beavatás és megvilágosodás

Ízelítő a témákból:
A földfejlődés és emberiségfejlődés kiemelkedő eseményei Krisztustól napjainkig • Michael-impulzus • az 52 szellemi alapelv • a közteslét eseményei • a Szent Grál titkai • egészség, betegség, gyógyulás • damaszkuszi élmény

A szellemtudományi haladó tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik már elvégezték Az ember és a létezés titkai – bevezetés a szellemtudományba alaptanfolyamot, illetve azoknak, akik már rendelkeznek az alapvető szellemtudományos ismeretekkel.

Lélektől lélekig tudásanyag