Barion Pixel

Váradi Tibor: Fény és Gyöngy – imakönyv

2000 Ft

Lélekemelő imák és versek

Krisztus • Nagyboldogasszony (Szófia) • Szent Mihály (Michael) • Advent, Karácsony, Vízkereszt • Húsvét • Szenvedés • Halál • Igen – Hagyom – Legyen • Szív-Felajánlás • Lélek • Fény és Gyöngy

Fény és Gyöngy – úgy gondoljuk, és abban hiszünk, hogy erre a kettőre van igazából szükségünk a Földön. Bolygónk egy nagy iskola, ahol azért élünk, hogy tanuljunk, fejlődjünk, tisztuljunk és nemesedjünk. Ahogy a külső fény megvilágítja számunkra a külvilág dolgait, úgy a belső-isteni fény világosítja meg számunkra belső világunk titkait. Ennek a belső fénynek az eredete a bennünk lévő isteni szikra, az igazi bölcsesség forrása.

De mi a helyzet a gyöngyökkel? A gyöngy a kagylóban születik, abból a szennyeződésből, ami a vízből kerül a belsejébe. Az ember életében is sok a piszok, a szenvedés, a kudarcok és a veszteségek. Azonban biztosak vagyunk abban, hogy megfelelő hozzáállással a nehéz sorshelyzetekből is sokat tanulhatunk. Minden rosszból és szenvedésből igazgyöngy születhet számunkra, ha elcsendesedünk és hagyjuk, hogy a szívünk legyen a vezetőnk. Egy ősi mondás szerint a csend Isten legerősebb hangja. Csendesedjünk hát el, és figyeljünk arra, mit üzen a szívünk – akkor gyöngyök születnek számunkra a legreménytelenebb helyzetekből is.

Kívánjuk mindenkinek, hogy az isteni FÉNY vezesse életútján és képes legyen a nehézségekből tanulni, hogy azokból GYÖNGY szülessen számára – ebben szeretnénk segíteni az általunk írt imákkal és versekkel.

Isten áldása legyen mindenkivel!

Váradi Tibor

Cikkszám: FENY-ES-GYONGY Kategóriák: ,

Leírás

Cím

Napfényes Tanfolyamok az alapítvány szervezésében:

Önismereti tanfolyamok

Lelkiség, önismeret

A tanfolyamot 2 változatban is rendszeresen meghirdetjük (hétvégi és hétköznap esti).
A Sajátmese a lélek számára olyan éltető erők forrása, mint a test számára a finom és egészséges táplálék. A lélek ugyanúgy éhezi a mesét, mint a test az ételt.

FESTŐI KÖRNYEZETBEN, A PILISBEN!
Szeretettel várjuk az egészséges életmód iránt érdeklődőket és a testi-lelki megújulásra vágyókat egy szakemberek által vezetett ötnapos böjttáborba! A tábor során a közös böjtölés mellett testmozgás, művészeti foglalkozások és az egészséges életmóddal kapcsolatos előadások teszik tartalmassá a programot.

Önismereti tanfolyamok

Művészet, kreativitás

Szeretsz alkotni, de inkább társaságban tennéd, mintsem egyedül? Közös élmény-alkotásra hívunk, melyen látványos képeket készíthetsz előképzettség nélkül is!

Képeink témáját a keresztény ünnepkör inspirálja, az év kiemelt napjaiból merítünk ihletet az alkotásainkhoz. Ha te is szeretnél hasonló témákban festeni, akkor várunk szeretettel 3 órás festőestjeinkre a belvárosban!

Mélyítsd el a tudásodat a festészetben. Itt megismerkedhetsz a festészettel, tanulhatsz, fejlődhetsz, önbizalomra tehetsz szert és mindezt örömmel, közösen! Minden csütörtökön délelőtt 9-12-ig, hozhatod a kedvenc festményedet, vagy választhatsz az általunk kínált festmények közül.

Ha szeretnéd meglepni szerettedet az ő vagy a saját portréddal, vagy csak egyszerűen érdekel, hogyan kell portrét festeni, akkor várunk szeretettel 2 alkalmas workshopunkra. Nálunk megtanulhatod a portréfestés alapjait és megfesthetsz egy általad kiválasztott arcképet.

Mi a titka a katedrálisok gyönyörű ablakainak? Hogyan készíts te is lélegzetelállító mintákat? Ez a különleges, Szakrális Geometria workshopunk betekintést nyújt a mandalák lenyűgöző világába. Tudomány • Művészet • Spiritualitás

Lenyűgöznek a piramisok? • Érdekelnek az ősi szimbólumok összefüggései? • Szívesen elmélyülnél érdekes szerkesztésekben? • Különleges testeket építenél? • Milyen titkokat rejt egy egyszerű forma? • Hogyan fedezhető fel a geometria titkos nyelvezete? • Mi a jelentősége egy alakzatnak?
Szimbólumokról és jelentésükről különleges megközelítésben

Önismereti tanfolyamok

Spiritualitás

Ízelítő a témákból:
A csakrák működése és sajátosságaik • csakrakapcsolatok • a hozzájuk kapcsolódó életterületek, betegségek • az egyes csakrákhoz tartozó pozitív és negatív elementálok • a harmonikus és diszharmonikus működésről • a csakrák tisztítása és erősítése

Ízelítő a témákból:
Az ember és a világ szellemi felépítése • tudatszintek • planetáris inkarnációk, a Föld létének szellemi háttere • karma és reinkarnáció • angyalok és ellenerők • a köztes lét eseményei • szellemi praxis • beavatás és megvilágosodás

Ízelítő a témákból:
A földfejlődés és emberiségfejlődés kiemelkedő eseményei Krisztustól napjainkig • Michael-impulzus • az 52 szellemi alapelv • a közteslét eseményei • a Szent Grál titkai • egészség, betegség, gyógyulás • damaszkuszi élmény

A szellemtudományi haladó tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik már elvégezték Az ember és a létezés titkai – bevezetés a szellemtudományba alaptanfolyamot, illetve azoknak, akik már rendelkeznek az alapvető szellemtudományos ismeretekkel.

Lélektől lélekig tudásanyag