Barion Pixel

Váradi Tibor előadás (875) — Húsvét misztériuma – Krisztus hét mondata a kereszten (1. rész) (2020.04.10.)

2000 Ft

2020.04.10.
86 perc

Ízelítő a témákból:

  • Jézus keresztfán elhangzott mondásainak jelentősége
  • Első mondás: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”
    – megbocsájtani a szenvedés közepette is
    – a tudatlanság és a bűn kapcsolata
    – az Isteni Kegyelem megszületése
    – az igazi megbocsájtás három eleme
    – saját magasabb ÉN-ünk keresztre feszítése
  • Második mondás: „Bizony mondom néked, ma velem leszel a Paradicsomban.”
    – a bal lator és a jobb lator viselkedése, lelkülete
    – Jézus válasza mint a remény szavai
    – a szenvedés közepette is van választása az embernek
    – a két lator képe mint az emberiség jövőbeli kettészakadásának profetikus szimbóluma
  • Harmadik mondás: „Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád!”
    – a kereszt alatt állás jelentése a keresztény beavatási úton
    – Krisztus és a kereszt
    – félelem a szenvedéstől
    – áldozathozatal a szeretet jegyében
    – János és Mária hatása egymásra és ennek gyümölcsei
    – a vérségi szeretet helyett a szellemi szeretet szintjére lépés
  • az első három mondás összefüggése a három isteni erénnyel

Leírás

Váradi Tibor természetgyógyász, vallásbölcsész

Váradi Tibor

1995 óta több mint kilencszáz előadást tartott öngyógyítás, természetes életmód, önismeret, magyarság, filozófia és vallásbölcsészet témakörökben. A több száz hallgatót vonzó előadások mellett rendszeresen tart tanfolyamokat és táborokat is.

A testi, lelki és szellemi egészség jegyében eddig tizenhárom könyve és számos további kiadványa jelent meg. A Népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai sorozat részletesen foglalkozik a leggyakoribb betegségek fizikai és lelki aspektusaival, a gyógyulás természetes lehetőségeivel. Az evangéliumokról szóló könyvsorozat a négy evangélium mélyebb megértéséhez ad szellemtudományi értelmezést. Szellemtudomány címmel megjelent kötetei pedig betekintést adnak az ember és a létezés, illetve a bölcsesség és a szeretet útjának titkaiba. További kiadványok: Az egészséges életmód alapjai; „Isten, áldd meg a magyart…”; Gabonaételek – A Nap ajándékai, Napfényes receptfüzetek.

Tevékenységét a Napfényes Élet Alapítvány szervezésében végzi. Az alapítvány szervezi előadásait, adja ki és gondozza írásait, illetve az előadásairól készült kép- és hangfelvételeket.

Kezdeményezésére az alapítvány önkéntesek bevonásával karitatív tevékenységeket is végez: hajléktalanoknak étel- és ruhaosztás, valamint erdőtakarítás és kórházlátogatás formájában.

Váradi Tibor kezdeményezésére és vezetésével több olyan szervezet jött létre a Napfényes Élet Alapítvány égisze alatt, melyek az emberek testi-lelki egészségét hivatottak segíteni (Napfényes GyógyközpontNapfényes ÉtteremNapfényes Cukrászat).

Váradi Tibor szakmai önéletrajza

2009. Természetgyógyászatért-díj

Ízelítő videók Váradi Tibor előadásaiból:

Ízelítő Váradi Tibor könyveiből:

  • Kosárba teszem Részletek
  • Akció!
    Kosárba teszem Részletek
  • Akció!
    Kosárba teszem Részletek
  • Kosárba teszem Részletek
  • Kosárba teszem Részletek
  • Kosárba teszem Részletek

További információk

Adathordozó

CD, DVD, ONLINE, ONLINE TÁMOGATÓI

Cím

Napfényes Tanfolyamok az alapítvány szervezésében:

Önismereti tanfolyamok

Lelkiség, önismeret

A tanfolyamot 2 változatban is rendszeresen meghirdetjük (hétvégi és hétköznap esti).
A Sajátmese a lélek számára olyan éltető erők forrása, mint a test számára a finom és egészséges táplálék. A lélek ugyanúgy éhezi a mesét, mint a test az ételt.

FESTŐI KÖRNYEZETBEN, A PILISBEN!
Szeretettel várjuk az egészséges életmód iránt érdeklődőket és a testi-lelki megújulásra vágyókat egy szakemberek által vezetett ötnapos böjttáborba! A tábor során a közös böjtölés mellett testmozgás, művészeti foglalkozások és az egészséges életmóddal kapcsolatos előadások teszik tartalmassá a programot.

Önismereti tanfolyamok

Művészet, kreativitás

Szeretsz alkotni, de inkább társaságban tennéd, mintsem egyedül? Közös élmény-alkotásra hívunk, melyen látványos képeket készíthetsz előképzettség nélkül is!

Képeink témáját a keresztény ünnepkör inspirálja, az év kiemelt napjaiból merítünk ihletet az alkotásainkhoz. Ha te is szeretnél hasonló témákban festeni, akkor várunk szeretettel 3 órás festőestjeinkre a belvárosban!

Mélyítsd el a tudásodat a festészetben. Itt megismerkedhetsz a festészettel, tanulhatsz, fejlődhetsz, önbizalomra tehetsz szert és mindezt örömmel, közösen! Minden csütörtökön délelőtt 9-12-ig, hozhatod a kedvenc festményedet, vagy választhatsz az általunk kínált festmények közül.

Ha szeretnéd meglepni szerettedet az ő vagy a saját portréddal, vagy csak egyszerűen érdekel, hogyan kell portrét festeni, akkor várunk szeretettel 2 alkalmas workshopunkra. Nálunk megtanulhatod a portréfestés alapjait és megfesthetsz egy általad kiválasztott arcképet.

Mi a titka a katedrálisok gyönyörű ablakainak? Hogyan készíts te is lélegzetelállító mintákat? Ez a különleges, Szakrális Geometria workshopunk betekintést nyújt a mandalák lenyűgöző világába. Tudomány • Művészet • Spiritualitás

Lenyűgöznek a piramisok? • Érdekelnek az ősi szimbólumok összefüggései? • Szívesen elmélyülnél érdekes szerkesztésekben? • Különleges testeket építenél? • Milyen titkokat rejt egy egyszerű forma? • Hogyan fedezhető fel a geometria titkos nyelvezete? • Mi a jelentősége egy alakzatnak?
Szimbólumokról és jelentésükről különleges megközelítésben

Önismereti tanfolyamok

Spiritualitás

Ízelítő a témákból:
A csakrák működése és sajátosságaik • csakrakapcsolatok • a hozzájuk kapcsolódó életterületek, betegségek • az egyes csakrákhoz tartozó pozitív és negatív elementálok • a harmonikus és diszharmonikus működésről • a csakrák tisztítása és erősítése

Ízelítő a témákból:
Az ember és a világ szellemi felépítése • tudatszintek • planetáris inkarnációk, a Föld létének szellemi háttere • karma és reinkarnáció • angyalok és ellenerők • a köztes lét eseményei • szellemi praxis • beavatás és megvilágosodás

Ízelítő a témákból:
A földfejlődés és emberiségfejlődés kiemelkedő eseményei Krisztustól napjainkig • Michael-impulzus • az 52 szellemi alapelv • a közteslét eseményei • a Szent Grál titkai • egészség, betegség, gyógyulás • damaszkuszi élmény

A szellemtudományi haladó tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik már elvégezték Az ember és a létezés titkai – bevezetés a szellemtudományba alaptanfolyamot, illetve azoknak, akik már rendelkeznek az alapvető szellemtudományos ismeretekkel.

Lélektől lélekig tudásanyag